Sziasztok!
Ma reggel kicsit korábban keltem,sok teendő várt rám itthon. Segítettem a főzésben, takarításban. Délelőttöm elég mozgalmas volt. A menü pizza volt ebédre, amit szorgosan csináltunk a nővéremmel. Először is felvertük a tésztáját, majd megvártuk, hogy megkeljen. Miután a tésztát leraktuk a tepsibe, rátettük a hozzávalókat. Beraktuk a sütőbe, majd körülbelül 35 perc után kész is lett. Azzal a tudattal, hogy én is segítettem az elkészítésben még finomabb volt az íze. A dél előtti munka után, kicsit jól jött a dél utáni lustálkodás. Este felé az egyik barátnőm aki a szomszédban lakik át hívott, hogy megnézünk egy filmet. Sietek is hozzá, hogy megnézzük a mostanában kiadott Két kopper című filmet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése